PRM szolgáltatások ellátása a BUD területén
TED (EU)
Budapest Airport Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér Üzemeltető Zártkörűen Működő Részvénytársaság
Hungary
4 Dec 2026
Description
Nyertes Ajánlattevő feladata az Európai Parlament és a Tanács 1107/2006/EK rendelete (2006. július 5.) a légi járműveken utazó fogyatékkal élő, illetve csökkent mozgásképességű személyek jogairól előírásai szerint segítségnyújtás a repülőtér területén való mozgásban mind induló, mind érkező, mind átszálló utasok vonatkozásában az alábbi kiszolgálási folyamat szerint: Induló utas esetén: • a kijelölt pontnál a fogyatékkal élő, illetve csökkent mozgásképességű utas bejelenti a repülőtérre való megérkezése tényét és kéri a segítségnyújtást, • a szolgálat eljuttatja az utast az utasfelvételi pulthoz, hogy bekezeljék az utast poggyászával együtt az adott járatra, • az utasfelvételi pulttól a hatósági ellenőrző pontokon / utasbiztonsági vizsgálat, esetleges útlevélvizsgálat, / keresztül elszállítja az utast a beszállító kapuig, illetve a repülőgépig, • szükség szerint kiszolgálási eszközökkel /Ambulift, kerekes székek/ segítséget nyújt a repülőgépbe történő beszálláshoz, valamint az üléséig való eljutáshoz, • a szolgáltatási igények összegyűjtése, Érkező utas esetén: • segítséget nyújtanak az utasnak eljutni a repülőgép ülésétől az ajtajáig • szükség szerint kiszolgálási eszközökkel segítik hozzá az utast, hogy elhagyhassa a repülőgép fedélzetét /ambulift, kerekes székek/, • az esetleges hatósági vizsgálatokon keresztül segítenek eljutni a poggyászfelvételi pontokhoz, hogy felvehessék az utasok a feladott poggyászaikat, • majd a poggyászfelvételi csarnokból kijuttatni az érkező csarnokba, illetve a kijelölt pontig, parkolóig • a szolgáltatási igények összegyűjtése, Átszálló utas esetén: • Az utasok számára biztosítani kell a segítséget a csatlakozó járathoz való eljutásban • Szükség esetén biztosítani kell az utas eljutását a mosdóhelyiségekhez. A feladat ellátásához előírt eszközpark az alábbi: • legalább 80 db kerekesszék, amelyből legalább 3 darab min. 200 kg; és másik legalább 2 darab min. 300 kg teherbírású; továbbá legalább 2 db kerekesszék rendelkezik combig gipszelt lábhoz is alkalmazható, állítható lábtartóval. • legalább 8 db keskeny kialakítású kerekesszék, amellyel a repülőgép fedélzetén szállítható az utas • legalább 4 db, rámpával felszerelt speciális kialakítású betegszállító kisbusz, amelyek alkalmasak kerekesszékes utasok szállítására, és mindegyik rendelkezik legalább egy, a kerekesszék biztonságos rögzítéséhez szükséges rögzítőtechnikával • legalább 4 db ambulift, mely 1-6 m magasságig minden repülőgéptípus kiszolgálására alkalmas és mindegyik rendelkezik legalább egy, a kerekesszék biztonságos rögzítéséhez szükséges rögzítőtechnikával (az ambuliftek további száma értékelési szempont, amennyiben nyertes ajánlattevő ajánlatában vállalta többlet ambuliftek használatát, úgy a vállalt számú ambulift használata a minimum-elvárás) • legalább 2 db, fekvőbeteg kiszolgálása esetén használható hordágyas autó és lapáthordágy, melyhez tartozik rögzítő technika Ajánlatkérő felhívja a figyelmet arra, hogy a részletes kiszolgálási folyamatot minden esetben a mindenkor érvényes Repülőtéri Kézikönyvben foglaltaknak megfelelően kell végrehajtani, amely adott esetben a szerződés időtartama alatt változhat. A szerződés 36 hónapos határozott időtartamra jön létre. A feladatokat részletesen a közbeszerzési dokumentumok részét képező műszaki leírás tartalmazza.
The record
As published. The notice text stays with the publisher.
Country
Hungary
Regions (NUTS)
Category
Supporting and auxiliary transport services; travel agencies services · Supporting transport services, travel agencies63730000
Deadline
4 Dec 2026
Published
4 Nov 2026
Languages
hu
Source
TED (EU) · 765344-2026
How to bid
Procedure
Negotiated, with a call for competition
Submit your tender at
https://ekr.gov.hu/eljarastar/eljaras/EKR000438412026
Submission language
HUN
Electronic submission
Required
Tender documents
Freely available
How the award is decided
3. Nyertes ajánlattevő által a Kezdőnaptól kezdődően szolgálatba állítandó ambuliftek száma (min. 4 db – max. 10 db), 4. A teljesítéshez előírt 4 db betegszállító kisbusz közül az alternatív hajtásúak száma (min. 0 db-max. 4 db.), 1. Utasmozgatási havi alapdíj – EUR/hó, 2. Utasmozgatási kiegészítő díj – EUR/ utas
Contract terms
Type of contract
Services
Place of performance
HU110
Duration
36 months
Framework agreement
No
Dynamic purchasing system
No
Variant tenders
Not allowed
EU funded
No
Maximum renewals
1
Legal basis
32014L0025
Contact the buyer
timea.kovacs@bud.hu
Phone
+36 707042538
Address
Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 1. Terminál B Porta 156716/1, 1185, Budapest
Website
https://www.bud.hu
Contact point
Dr. Kovács Tímea
Can your company bid for this?
Paste a website. We read what the company does and score it against this tender. No account.
Open tenders like this one
Ranked by what the notices are about, not by matching words in the title.
Nemzetközi utazásszervezési szolgáltatások
HungaryNemzeti Média- és Hírközlési Hatóság
Closes: 17 Nov 2026
RSÜ és kapcsolódó szolgáltatások a BUD területén
HungaryBudapest Airport Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér Üzemeltető Zártkörűen Működő Részvénytársaság
Closes: 2 Dec 2026
Metró, MFAV és PFT járművek üléseinek javítása
HungaryBudapesti Közlekedési Zártkörűen Működő Részvénytársaság
Closes: 22 Nov 2026
Csoportos egészségbiztosítási szolgáltatás 2026.
HungaryMKK Magyar Követeléskezelő Zártkörűen Működő Részvénytársaság
Closes: 30 Nov 2026
Személyszállítási szolgáltatások beszerzése_2026
HungaryMagyar Posta Zártkörűen Működő Részvénytársaság
Closes: 13 Nov 2026
Notice data is reused from official sources: Tenders Electronic Daily (TED), published by the Publications Office of the European Union under Commission Decision 2011/833/EU; oeffentlichevergabe.de and TenderNed, published under CC0; BOAMP, published under the Licence Ouverte 2.0; Find a Tender, published under the Open Government Licence v3; and e-Zamówienia, the Plataforma de Contratación del Sector Público and the Piattaforma di Pubblicità a Valore Legale published by ANAC, Doffin and Hilma, published by their national authorities. Each notice links to the original, which is the version that governs.
See only the ones that fit your company
Notices like this one open every week. A profile puts the ones your company can win in front of you, scored, with a line explaining each match.
Start free